Posta Feketehegy-Szárazréten
Mint azt az itt élők tudják, elég rossz döntést hozva, a Szamos ABC üzlethelyiségében hozták létre annak idején a városrész postáját. Történt ez úgy, hogy a Virág lakópark építőjének kötelezettségét valamilyen rejtélyes okból törölték, amely egy korszerű posta helyiség megépítéséről szólt. Érdekessége a dolognak, hogy az alapok már álltak, amikor az akkori vezetés úgy döntött, jó lesz az itt élőknek - még talán főleg másoknak - egy olyan helyen lévő posta is, ahol sem a munkahelyi, sem a kiszolgálási feltételek nem biztosíthatóak. Az ÁSZ ellenőrzés azonban azóta sem volt itt. Csupán az alkalmazottak betegsége miatt a járvány kezdetén egyszerűen bezárták.
Vajon kell e posta a városrésznek?
Természetesen a NER kétharmados törvénygyára 2012-ben olyan posta törvényt alkotott, amiben mindenről van szó, csak normális szolgáltatásról nincs!
Sajnos a törvény szerint Székesfehérvár igénye négy posta hivatallal kielégíthető. Azt, hogy a feltételeket úgy kezdi a törvény is, hogy az igényeknek és a lakosság szükségleteinek megfelelő közel elérhetőnek kell lenni a szolgáltatásnak, senkit nem igazán érdekel. Így fordulhat elő, hogy a városrész lakói és vállalkozói a küldeményeiket a legtávolabbi városrészben tudják átvenni! Maroshegyre azonban autóval az elkerülő úton el lehet jutni, de nincs mindenkinek. Kerékpárral és gyalogosan viszont szinte elérhetetlen távol van.
Hogy miért a maroshegyi posta fiók lett kijelölve, és meddig tart az alkalmazottak betegsége, vagy mikor és hol valósul meg a terület "mindentől független" képviselő választási ígérete, arról két hónapja csend van!
Nyílt levél
Ezért is fordultam kérdéseimmel a város vezetőihez. Sajnos azonban egyszerű polgárként eddig válaszra sem méltattak! Ezért kénytelen voltam a nyilvánossághoz fordulva megismételni a kérdéseimet.
Tisztelt Polgármester Úr!
Tisztelt Jegyző Úr!
Először is erőt egészséget kívánok a veszélyhelyzet miatt Önökre hárult feladatok további, hatékony és eredményes végzéséhez!
Azonban az élet nem állhat meg. Mint tudják Feketehegy Szárazrétről eltűnt a posta szolgáltatás, és eléggé el nem ítélhető módon a város túlsó felére, Maroshegyre (nem a centrumba) kell utazgatni az itt élőknek, vállalkozóknak, ha küldeményeket akarnak átvenni.
A választási ígéret egy szokásos lózung volt. És már a helyi kis Posta eredeti létrehozása is hiba volt egy élelmiszer boltban, hiszen semmilyen higeniai és munkahelyi előírásnak nem felelt meg. Ezért a magam részéről csakis egy követelményeknek megfelelő, önálló postát tudok elfogadni az ígérgetés helyett.
Meddig lehet tűrni, hogy a Posta a törvényt és a lakossági igényeket figyelmen kívül hagyja?
Mikor várható, hogy a városrész lakói megfelelő szolgáltatást kapjanak?
Mit tehet az önkormányzat, és jelenleg a felhatalmazást élvező polgármester a szükségletek kielégítése érdekében?
A területi képviselő ígéretét a COOP képviselőjének bólogatásával együtt felejtsük el!
https://www.szekesfehervar.hu/lakossagi-igeny-alapjan-kozosen-bovithetik-a-feketehegyi-postat
Üdvözlettel:
Buth Sándor elnök
Normális Magyarországért Egyesület