Tegyünk közösen a Pelikán Udvarért

2019.01.08

Ahogy azt már a kezdeményezéseink között korábban is láthatták, társaságunk szívügyének tekinti saját irodája környékének, s egyben szép belvárosunknak értékes színháztörténeti okokból is műemlék épülete állapotának megóvását. A Pelikán Udvar múltjáról és jelenéről már szóltunk a kezdeményezésünk során, amit az alábbi linken találnak!

Kétszáz évvel ezelőtt 1818-ban, a megalakult Székesfehérvári Nemzeti Játék Színi Társulatnak a Pelikán Fogadó Színházterme adott otthont. Ezzel a cselekedettel városunk az országban elsőként támogatta a magyar nyelvű színjátszást.

Az évfordulót, ha kis késéssel is, de szeretnénk azzal megünnepelni, hogy a belváros szívében található Pelikán Udvar bejárati kapuját színháztörténeti múltjához méltóan felújíttatjuk.

Ezért társaságunk csatlakozik az ARTetarum Alapítványhoz, amely pártolójegyek kibocsátásával, a színházszerető polgárokat felkérve és velük összefogva szeretné ezt a célt megvalósítani. Felkérünk tehát mi magunk is minden székesfehérvári polgárt, hogy lehetőségeihez képest támogassa a színészek kezdeményezését, amely társaságunk kezdeményezésével összecseng, és közösen újíttassuk fel a Pelikán Udvart, első lépésként annak bejárati kapuját, hogy méltó helyen működhessen a színházunk kamara színháza! A megyeszékhely színjátszását és kulturális életét mindig is az összefogás jellemezte, ha nemes ügyről volt szó, legyen így ez a rohanó világunkban is.

Örömmel állapítjuk meg, hogy színészeink egytől egyig felkarolták az alapítvány kezdeményezését, s ennek apropóján Keller János zenés önálló estjét láthatjuk a Színház Kávézóban január 28-án, hétfőn 19 órakor. A Pártoló est célja a Pelikán Udvar bejárati kapujának megújítása. Pártolójegy váltásra az estet követően egészen március 30-ig lesz lehetőség.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el