Mi történik a "Barátság Házban"?
Kinek az érdeke?
A Fejér Megyei Művelődési Központ (MMK) - amely jó pár éve már csak nevében megyei, hivatalosan nem vesz részt a közművelődési feladatellátásban -, másik nevén Művészetek Háza tavaly ismét megkapta a Minősített Közművelődési Intézmény címet. Erre pályázni kell, a ház pedig harmadszor is megfelelt a feltételeknek.
A címet azok a közművelődési intézmények kaphatják meg, amelyek a minőségfejlesztésben kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Így ez amolyan minőségbiztosítási rendszernek is felfogható. A pályázatot három szempont alapján értékelik. A legnehezebb talán az önértékelés, a másik az úgynevezett benchmarking, amely az egymástól való tanulást jelenti intézmény, civil közösség, egyéb szervezet által, a harmadik pedig a folyamatos fejlesztés. Vagyis mérjük a látogatói, a résztvevői elégedettséget, feldolgozunk minden információt és beépítjük az intézmény szakmai munkájába. Az első, 2010-es kiírás óta harmadszor érdemeltük ki a címet. Elnyerése presztízs, másrészt segíthet, hogy indulhassunk olyan pályázatokon, amelyeken pénzt nyerhetünk a tevékenységeink finanszírozásához - mondta akkor Juhász Zsófi az intézmény vezetője.
Az MMK egy ideje egyre nehezebb anyagi körülmények között működik. Ennek oka a fenntartásban keresendő. Az intézmény furcsa módon még mindig a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz tartozik! Miért? Ki érti ezt a NER rendszerében?
Az épület tulajdonosa az állam. Visszaszállt rá a megyei önkormányzattól, ahelyett, hogy a városé lett volna! De az állam nem igazán költ rá. A költségvetésből éppen hogy futja a bérekre, a működési költségekre, de sok mindent pályázatok révén kell megoldani. Ezért is merült fel már egy ideje, hogy a fehérvári önkormányzat átvenné a fenntartást, ha megkapná az épület tulajdonjogát. Erről egyelőre azonban nincsen szó. Ám a város a nehéz időszakban is támogatja az intézményt.
Most menesztették az igazgatót, vagy olyan helyzetet teremtettek, amit nem tudott már tovább vállalni? Bármelyik is a valóság, a kérdés már régen a levegőban van! Miért nem minden a város tulajdonában van, ami a területén található?
Vajon mi történt? Kinek fáj a foga az épületre? Mi a cél?