Hőközpont helyére lakópark?
A Kelemen Béla utca 2-4-6-os számú emeletes házainak szomszédságában volt egy hőközpont. Az önkormányzati tulajdonú Széphő Zrt. azonban, mivel a továbbiak során szükségtelenek, 2016-ban értékesítette. Csak elgondolkodtatás miatt vetjük fel, hogy a kiszolgált hőközpontok, ahol a lakótelepi blokkokba eljuttatott hőmennyiséget is mérték, miért nem maradhattak a hőmennyiség mérések eredményeinek kontrolljaként üzemben?
Véleményünk szerint a meglévő, s ezáltal hosszú időszak alatt megszokott felépítésű lakótelepeink beépíthetőségének vizsgálata során a városrész lakóinak véleményét is ki kellene kérni! Bár egyébként sem értjük, miért is kéne egy annak idején megtervezett lakótelepen újabb és újabb építményeket elhelyezni?
Kíváncsian várjuk minden fehérvári lakótársunk véleményét, elképzelését, hogy vajon szerinte mi lesz ennek a jobb sorsra érdemes, kiszolgált hőközpontnak a helyén?
Hamarosan kiderült azonban, hogy egy "ügyes" vállalkozó, akinek egyszemélyes kft-je, a Dantim-Ép Kft. egy, akkor még megfellebbezhető építési engedély szerint, az eddig raktárként funkcionáló épület helyére egy három szintes, három lakásos társasház építését kezdeményezte. A szomszédok természetesen látni sem akarják.
A lakók által szervezett társasházi közgyűlésen a Feol.hu munkatársai is jelen voltak, és beszámoltak az ott történtekről.
Mit tudunk eddig?
A 2016. nyarán értékesítette a nevezett hőközpontot a Széphő Zrt. miután 2010. óta nem volt szükség rá. A szerződésben nincs kikötve, hogy a vásárló milyen célra hasznosíthatja, bár tudvalevő volt, hogy ingatlanfejlesztésben gondolkodik. Hogy az elmúlt másfél év alatt miért nem történt egyeztetés a lakossággal, az nehezen magyarázható.
A volt hőközpont egy 10x10 négyzetméteres terület, és az önkormányzati területen, mint egy sziget szerepel.
A lakosság felháborodása akkor is indokolt, ha a hatályos építési szabályzat szerint a tervezett épületre kiadható lenne érvényes építkezési engedély. Ugyanis a megvásárolt területen a 80 %-os beépítésnek történő megfelelés esetén sincs biztosítva az építkezés megvalósítása saját területen.
Nem beszélve arról, hogy az úgynevezett "úszó telek" beépítése esetén szolgalmi utat is kell biztosítani önkormányzati területen, melyhez az én véleményem szerint minimum a gazdasági, valamint a jogi- ügyrendi és közbiztonsági bizottságnak a véleménye szükséges.
Az előírás szerinti gépjárműparkoló szám megvalósítása szintén csak önkormányzati területen történhet, ami szintén felveti az önkormányzat döntésének szükségességét.
Mivel további felesleges, volt hőközpontok is találhatók a városrészben, sőt a városban, el kellene gondolkodni, milyen célú felhasználás kikötésével adhatja el ezeket a város egyik fontos gazdasági társasága.
Időközben Székesfehérvár Megyei Jogú Város Jegyzője az IR-000031483/2018. iratazonosító szám alatt határozatot hozott a Dantim-Ép Kft. által az 5920/2 hrsz. ingatlanon létesítendő három lakásos lakóépületre vonatkozó építési engedéllyel kapcsolatban.
A fent már említett lakossági fórumon a lakók kifogásolták,
hogy társasházuk, mint "telekszomszéd" a nevezett ingatlan területén tervezett többszintes lakóépület megépítésének tájékoztatásból
kimaradt. A társasház, mint "telekszomszéd" méltányolható
jogai, valamint jogos érdekeinek figyelembe vétele szerintük, és szerintünk is elmaradt.
Ezek után március 26-án a városházán Dr. Cser-Palkovics András polgármester úr, a Polgármesteri Hivatal jegyzője, valamint a 8. számú választókörzet képviselője, fogadta a társasház lakóinak 4 fős delegációját a beruházó képviselőjét az ingatlan tulajdonosát. A Polgármester úr elismerte, hogy "mind két félnek igaza van". Ettől azonban a kérdés nem oldódott meg! Szerintünk meg csak a lakóknak van igazuk!
A Polgármester úr a megbeszélés során felkérte a jegyzőt, hogy találjanak megoldást egy esetleges csereingatlan kiváltásával az önkormányzat és az új tulajdonos között. Azóta azonban az ott élők ez idáig nem tudják, hogy hol tartanak a további "események".
Kéréssel fordultak önkormányzati képviselőkhöz, mivel a szerintük a körzet "képviselőjének" semmi információja nincs a további "ügymenetről". Ez érdekes, hiszen a többségi frakció lelkes tagja.
Kiderült, hogy az egyezség nem jött létre. A másodfokú eljárásra kötelezettségből a város jegyzője érintettség okán mentességet jelentett be, így másodfokon Dancs Norbert úr, mint a Járási Hivatal vezetője hozta meg a döntését. Természetesen úgy, hogy a lakók véleményét megint senki sem vette figyelembe. Tehát az alábbi hirdetés átalakítva újra feltölthető!
Sajnálatos az a tény is, hogy a város polgármestere által június 21-én aláírt tájékoztató levél - amely a társasház képviselője részére lett postázva - elküldésének időszakában már a másodfokú döntés 15 napos fellebbezésének határideje is a végére járt, ugyanis az alábbi határozatot június 12-én tették közzé!